2013. március 17., vasárnap

Kis téli ünnepek, zászlóval


Finnországban két féle nemzeti ünnep van. A munkaszüneti nappal járó és az úgynevezett zászlós ünnepek.  Az első magáért beszél ebből nagyon kevés van. A második, a zászlós annyi tesz, hogy a minden finn ház elé kihelyezett nagy, magas fehér zászló rúdra felhúzzák a finn zászlót de azért nem csak ennyi, ezeknek a napoknak is megvannak a szokásai és ünnepi ceremóniáik csak be kel menni a munkahelyre.


Ilyen például Johan Ludvig Runeberg születéséről megemlékező Runaberg nap február 5-én. Runaberg a finnek nemzeti költője az irodalmuk egyik legkiemelkedőbb alakja és az irodalomnak és a kultúrának egyfajta a szimbóluma ezért is ünneplik születésnapján a az "Finn Irodalom Napját". Érdekes csavar a történetbe, hogy Runaberg svédül írt. Ezen a napon egy különleges édességet eszik mindenki az úgynevezett Runaberg Tortát (Runabergin tortu) ami a fáma szerint a költő mindenkori kedvenc édessége volt. Ez egy jellegzetes formájú tárgy és január végétől a nevezetes napig mindenhol meg lehet szinte vásárolni viszont február 5-e után eltűnik a boltokból egy évre.
A másik hasonló édességes ünnep a Húshagyó Kedd (Hétfő) amit a finnek frappánsan vasárnap ünnepelnek és durva fordításban "Ötvened Vasárnapnak" neveznek. A vallásos jelleg teljesen hiányzik az eseményből. Viszont szemben az előző példával, a megvásárolható, összetett kis édességgel, itt egy bonyolult házi süteményt készítenek (persze ennek is meg van a megvásárolható verziója) amit Laskiaispulla-nak (HúshagyóZsömle) hívnak. Ez leginkább a képviselő fánkra emlékeztet de csak nagyon távolról. De többnyire házilag állítják elő, ami valóban nagyon körülményes, a többféle töltelékkel töltött édességet. Még szerencse hogy vasárnap van ez a hétfő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése